Valós utcai és egyéb támadások és tanulságaik VII.
Mottó: "A biztonságnak mindig van egy ára, amelyet meg kell fizetnünk idő, energia, figyelem vagy pénz formájában." - Pénzes László
Újságcikk
4 ittas fiatal Buda felé sétált a Margit hídon, amikor szembe jött velük egy 29 éves férfi. Az egyik vádlott odalépett hozzá és leverte a fejéről a sapkáját, majd közölte, hogy kell neki a fülhallgató, amellyel a sértett épp zenét hallgatott. A férfi nem volt hajlandó átadni a fülhallgatót, mire a négyes két tagja rátámadt és a korláthoz szorította. A sértett hiába próbált elmenekülni, az egyik támadó a vállánál fogva földre vitte, egyik társa pedig ököllel arcon ütötte, ketten meg is rúgták, az időközben földre esett fülhallgatóját pedig eltették. A csoport három tagja, mint aki jól végezte dolgát, továbbindult, a 18 éves elsőrendű vádlott azonban még maradt: a zsebéből elővett egy kést és azzal a sértettet többször megszúrta. A sértett combján lévő fő artériát érő szúrás nagyfokú vérvesztéssel járt, a férfi közvetlen életveszélyes állapotba került, az életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A négy fiatalkorú elkövetőt a Fővárosi Főügyészség csoportosan elkövetett rablás bűntettével, az elsőrendű vádlottat emellett életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja, és velük szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozza.
Tanulság
Az újságcikk nem írja a napszakot, de manapság minden gond nélkül előfordulhat ilyen jellegű bűncselekmény nappal is. A bűntényhez csak 2 dolog kellett:
-
megfelelő csoporthangulat (csoportos majomkeringő), amely ráadásul az elfogyasztott alkoholtól még merészebbé vált (az egyik legveszélyesebb helyzet részeg fiatalok spontán csoportja, akik bulit, balhét keresnek az éjszakában),
-
az áldozat megpillantása, aki a hídon való átkelés miatt hátrányos helyzetbe is került, mert rajta csak 2 irányban és igen szűkösen lehet elfutni.
Nagy valószínűséggel a csoportnak nem ez volt az első atrocitása, így a helyzet a fenti körülmények miatt az áldozat számára majdhogynem elkerülhetetlenné vált. Jogos kérdés, hogy mennyiben tudott volna a megelőzésre, a menekülésre koncentrálni, ha nincs a fülén a fülhallgató vagy előbb érzékeli a veszélyt, hiszen a hídon már elkerülhetetlen csapdahelyzetbe került. A kérdést sajnos nyitva kell hagynom, mert nem ismerem az eset összes körülményét.
Újságcikk
A rabló a hajnali órákban ment be a trafikba. A fejére kapucnit húzott, a háta
mögött a kezében pedig egy 100 centi hosszú vascsövet tartott. Beszélgetett
egy kicsit az eladóval, majd amikor az hátat fordított neki, elővette a
vascsövet és azzal kétszer akkorát ütött a fejére, hogy a férfi a pult mögött
lévő székre rogyott. Ezután még egyszer fejbe vágta áldozatát és kétszer a
térdére is rávágott. Az eladó megpróbált felállni a székről, a rabló ezt
észrevette és újra fejbe vágta. Ezután a raktárba menekült a trafikos, de a
rabló ott is ráütött. Ekkor lépett be az üzletbe két vásárló, akik látták
ugyan a rablást, de leléptek. A támadó pénzt és értéktárgyakat vitt magával, a
vascsövet a közelben eldobta. A boltba csak fél órával később tért be egy
újabb vásárló, aki azonnal szólt a rendőröknek. Az eladó életveszélyesen
megsérült: koponyatörést, koponyaüregen belüli vérzéseket, valamint
agyzúzódást szenvedett. A rablót öt évtől tizenöt évig terjedő
szabadságvesztésre ítélhetik.
A két szemtanút külön eljárásban segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt
pénzbüntetésre ítélte a bíróság.
Tanulság
A nemzeti dohányboltok teljesen elsötétített kirakatüvege óriási kínálkozó lehetőség a rablók számára; azt hiszem ezt a tulajdonosaik és az eladók is kezdik felfogni, annak ellenére, hogy az ilyen üzlethelységekben folyamatos a biztonsági kamerafelvétel. Több tanulság is levonható a fenti leírásból:
-
a hajnali vásárlási időpont bár nem gyanús, de ne kezdjünk beszélgetésbe olyanokkal, akiknek nem látjuk mindkét kezét (1. hiba), ráadásul kapucnit viselnek (2. hiba). Sőt: ne fordítsunk neki hátat (3. hiba)!
-
Nagyon hasznos, ha az eladó önvédelmi eszközöket készít be magának és ezek technikáit előzetesen alaposan ki is gyakorolja. Ha ezt megteszi, akkor joggal feltételezhetjük, hogy a támadásra némileg felkészült.
-
Az első, jól irányzott ütés után az eladó már nem bírt védekezni, mert elszalasztotta a védekezés előzetes taktikai lehetőségeit. Az ezzel kapcsolatos legáltalánosabb önáltató mondat a következő: "Velem ilyen nem történhet meg."
-
Ugyanakkor arra se igazán számítsunk, hogy az erőszak láttán bárki is tevékenyen be fog avatkozni. Inkább az ellenkezője igaz: az emberek többsége gyávaságuk és gyengeségük okán ilyenkor úgy tesz, mintha semmi sem történne (holott a segítségnyújtás alapjában véve állampolgári kötelesség) vagy egyszerűen csak csendben lelép a bűnügy helyszínéről.
Újságcikk
Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat az Ügyészség azon
férfi ellen, aki pillangókéssel fenyegetőzve rabolt ki egy 16 éves fiút és egy
férfit karácsony este. A férfi egy kocsmában volt, ahol felfigyelt egy férfira
és két fiúra, és "elhatározta, hogy megszerzi a telefonjukat", írja a Pest
Megyei Főügyészség.
A férfi a társaság után lopakodott, és amikor utolérte őket, beléjük kötött.
Kamu indokot talált ki, hogy a telefont megszerezze, és kérdőre vonta a
férfit, hogy feltöltött róla egy videofelvételt az Internetre és követelte,
hogy mutassa meg a telefonján lévő felvételeket. Amikor a férfi elővette a
mobiltelefonját és megmutatta a vádlottnak, amin persze semmilyen felvétel nem
volt, a vádlott elővette a pillangókését, hadonászni kezdett vele, és
mindhármukat sorba állította az utcán.
A késes férfi kiabált, fenyegetőzött, hogy mindenkit nyakon fog szúrni, majd
egy alkalommal megütötte az egyik fiút, aki elszaladt. A másik fiút és a
férfit, a bűnügy sértettjeit azzal fenyegette meg, hogy elvágja a torkukat, ha
nem adják át a telefonjaikat. Ők félelmükben nem mertek ellenállni. A vádlott
mindkét sértett mobiltelefonját elvette.
A férfit még aznap este egy szabálysértés elkövetése miatt Budapesten
előállították, és a pár órával korábban megszerzett, 30.000-30.000,- forint
értékű telefonokat a rendőrök megtalálták nála.
Tanulság
A bűnügyek jelentős része a kocsmákból indul. Egyrészt az alkoholtól módosult tudatállapot, másrészt az ott található embertípusok miatt. A leírásból jól követhető a ragadozó-mentalitás gyakorlati alkalmazása, amely során egy egyszerű késsel és némi agresszióval sakkban lehet tartani 3 (vagy még több) megrémült embert.
Az áldozati csoport 1. hibája az volt, hogy nem vette észre az őket követő kocsmatársat (hiszen azonos kocsmából indultak), majd leálltak veszekedni vele annak ellenére, hogy tudták: csak kötekedni akar. Ez azonban csak olaj volt a tűzre, mert a támadó látta, hogy félelemből próbáltak együttműködni vele. Ezután vetette elő a támadó a mobilt.
De mit gondolt az áldozat, miért akarja ezt a támadó, amikor GARANTÁLTAN NINCS RAJTA A VIDEÓFELVÉTEL?
A teljes felkészületlenség tehát egy klasszikus, végigjátszott rablótámadásba torkollott, amelyet végig a támadó irányított, sokáig csak a nagyhangú agresszivitásával. További érdekes adalék, hogy támadó tudta, mivel kell fenyegetőznie: hová szúrjon ahhoz, hogy életveszélyes sérülést okozzon. Egy átlagos (felkészületlen) állampolgár ilyenekre nem szokott gondolni vagy ha ilyet hall, csak szörnyülködik tőle.
Az áldozati csoport utolsó "legális" védekezési lehetősége abban a pillanatban volt, amikor a támadó elővetette a mobilt. Ahelyett egy előkészített önvédelmi eszközt kellett volna elővenni.
Újságcikk
18 év fegyházbüntetésre ítélte első fokon a Budapest Környéki Törvényszék
pénteken azt a férfit, aki 2013. tavaszán kicsalt egy 16 éves hallássérült
lányt a Duna-partra, ahol a közeledését elutasító
tinédzsert megölte - közölte a törvényszék. A most 33 éves X.-t különös
kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt találta bűnösnek a törvényszék,
ugyanakkor a vádiratban szereplő aljas indokot nem látták bizonyítottnak.
Az ügyészség tényleges életfogytiglan kiszabását kezdeményezte, ezért a vád
képviselője súlyosbításért fellebbezett, míg a vádlott és védője enyhítést
kértek.
A lány a barátján keresztül ismerkedett meg a szintén ott élő
férfival, akivel később, a barátjával történt szakítás után is tartotta a
kapcsolatot. Főként a világhálón keresztül „beszélgettek”. Míg az elhagyott
tinédzser információkat várt a férfitől volt kedveséről, addig a későbbi
vádlott reménykedett, hogy van „esélye” az egyedül maradt lánynál. Azzal
hitegette őt, hogy segít létrehozni egy találkozót az exbaráttal, addig is
pénzt és aranyat kért a lánytól az információkért cserébe. Emellett közeledni
próbált a neki régóta tetsző hallássérült fiatalhoz, de „udvarlása” nem talált
fogadtatásra.
A vád szerint a férfi azzal az ürüggyel csalta a tinédzsert a Duna-partra,
hogy ott délután ismét találkozhat a szerelmével, ám a randevúból nem lett
semmi. A gyilkos –kihasználva, hogy kettesben vannak–, nyíltan közölte:
valójában ő szeretne járni a lánnyal. Az ismételt visszautasítás után
győzködni próbálta a fiatalt, ő azonban megfenyegette: ha továbbra is
zaklatja, szól a szüleinek. A férfi ekkor megragadta, a földre rántotta és
fojtogatta, majd egy téglával többször a fejére sújtott. A lány a helyszínen
meghalt. A holttestet a férfi a közelben talált gumiabroncsokkal fedte be.
Az áldozat családja még aznap este bejelentette az eltűnést, a holttestet
másnap a Baptista Szeretetszolgálat kutyás mentőegysége találta meg.
Tanulság
Sajnos rengeteg és tipikus a tanulság az ügyben. Csak címszavakban:
-
érzelmeiben magára hagyott és -ki kell mondanunk-, nem túl okos tinilány,
-
a Facebook érzelmi űrt kitöltő chat-baromsága, amely sohasem tud tartalmas lenni, ellenkezőleg: csak felületes és felesleges szószaporítás,
-
a chat mindennapossága és könnyű elérhetősége miatt az ember kezd olyan emberekben is megbízni, akiket voltaképpen nem is ismer, akik aztán a befolyásolhatóság miatt életveszélyes dolgokra tudják rávenni.
A behálózás folyamatos lépéseit utólag nem nehéz felvázolnunk:
-
mindennapos "baráti" beszélgetés az aktuális lelkiállapotokról, kvázi-segítségnyújtás,
-
a mézesmadzag a kulcsember szerepe volt, aki kapocs lehet a lány és szerelme között.
-
Furcsa momentum azonban, hogy egy idő után a segítségért cserébe mégis pénzt és aranyat kezdett el kéregetni. Jegyezzük meg, hogy ha valaki ilyen leplezetlenül vált a szívességekből az anyagiak felé, az sohasem tisztességes!
-
Az elhagyatott helyszín már csak méltó megkoronázása volt a fenti, érzelmek zűrzavarának és manipulálásának. Nem állítom, hogy törvényszerű volt a lány halála, de tudatosan-tudattalanul befordult a zsákutcába és merő kíváncsiságból elment annak sötét végéig. Ilyen helyzetekben azonban már csak Istenben vagy a vakszerencsében bízhatunk, amely sokszor édeskevés a túléléshez.
Újságcikk
Orosz sajtóértesülések korábban
már megnevezték a lehetséges gyanúsítottat, aki a 25 éves Anar Zinarov, a
kevert harcművészetek (MMA) művelője lehetett.
Dracsov egy habarovszki szórakozóhelyen vasárnap, a hajnali órákban szóváltásba
keveredett, majd összeverekedett egy másik vendéggel, aki egy forgórúgással
leterítette a sportolót, majd többször is megütötte a fekvő ellenfelét.
A feleket a kívülállók, köztük a szórakozóhely biztonsági emberei sem
próbálták meg szétválasztani, viszont többen is videózták a végzetes
verekedést.
A 32 éves világbajnok a kórházban belehalt a fejsérüléseibe.
Tanulság
Aki ismeri az oroszokat, tudja róluk, hogy még csak nem is kedves, ellenben egészen nem normális emberek. A legbrutálisabb road rage-videók (országúti erőszak) Oroszországban készülnek. Másrészt rengeteg van belőlük, mert az orosz biztosítók állítólag kötelezővé tették a fedélzeti kamerák használatát. Simán kiszállnak a volán mögül, hogy egy kicsit megcsapdossák egymást, náluk ez nemzeti hagyomány. A másik pedig az ivás, amely 2 komponens aztán nagyon veszélyes robbanóelegyet képes alkotni. Ezt láthatjuk a fenti videófelvételen is: mindketten előzetesen derékra vetkőzve, egy "jó kis bunyó mindig jólesik" felkiáltással csapnak össze. A többiek ezért nem avatkoztak be: ez tehát egy rosszul sikerült kihívásos meccs volt, amely szinte mindennapos Oroszországban (noha meglehet, hogy illegális), valamint a kihívás lehetett következménye valamilyen előzetes sértegetésnek is (majomkeringő). Ám ezt a végkifejletet valószínűleg senki sem akarta. Az MMA-harcos sajnos nagyot tévedett, amikor képzett, halálos technikáit a nyílt utcán, kamerák kereszttüzében és jogos önvédelmi helyzet nélkül alkalmazta, mert így ez már minimum emberölés kategóriája. 5-10 évet biztosan ülni fog. Sőt: ilyen esetben a bíróság általában szigorúbban is ítélkezik, elvégre ő volt a harcművész, akinek ismernie kellett a technikák következményeit.