Stílus és gyakorlója

"Nincsenek rossz stílusok, csak bal lábbal kelt mesterek." - Pénzes László

Minden harcművészeti stílus szabványosítani igyekszik a maga rendszerét. Az indok általában a tradíció, a rendszerezés igénye és az iskola, a stílus fennmaradása. Ezek a szempontok teljességgel érthetőek és elfogadhatók, ám a szabványosítás legtöbbször figyelmen kívül hagyja a gyakorló egyéni adottságait, így megeshet, hogy rossz stílust választ magának.

A stílusa és gyakorlója között tehát előfordulhat "konfliktus", gondoljunk csak például a dél-kínai kungfu-stílusok elképesztően mély alapállásaira, amelyek magas emberek számára értelmetlenül mélyek és hosszabb távon idegőrlően gyötrelmesek. Valóban: bizonyos szint felett teljesen felesleges túlbonyolított alapállásokkal foglalkoznunk, mert a konkrét harcban az első lábsöprés, az első megingás, az első rossz rúgás miatti hanyattvágódás után úgyis újraértékeljük alapállásos ismereteinket (amely végkövetkeztetés egyáltalán nem biztos, hogy a legmélyebb alapállás lesz).

Ebben a konfliktusban sokszor csak a jószemű mester tud segíteni, ám a legtöbb harcművészeti stílus belső magatartáskódexe szigorú alapokra épül, ebből következően a mester legtöbbször nem kezeli le a konfliktushelyzetet (legfeljebb 1-2 jótanácsot ad), ráadásképpen a tanítvány sem mer kérdezni. Ez általában odáig szokott fajulni, hogy a tanítvány egyszer csak többet nem megy edzésre. Ez viszont rossz döntés, mert a harcművészet gyakorlását nem szabad abbahagyni.

(Ilyenkor előfordulhat az is, hogy a gyakorló belső elégedetlenségétől hajtva végül saját rendszert fejleszt ki, aminthogy a legtöbb harcművészeti stílus egyetlen elszánt emberrel kezdődött a régebbi időkben és csak később lett úgymond "kanonizálva".)

A megoldás csakis az lehet, hogy meg kell ismernünk önmagunk adottságait, korlátait és ahhoz kell keresnünk megfelelő harcművészeti képzést. Ezenfelül már magasabb szinten -természetesen a tanultakra alapozva-, mindenkinek magának kell kialakítania saját harcművészeti rendszerét.

Ne felejtsük el azonban, hogy a harc mindig stílusoktól független.

Azaz a harc nem tűri a hókuszpókuszt; a handabandázó alakokat általában hamar padlóra küldik. Egy tapasztalt harcos ilyet egyszerűen nem engedhet meg magának. Fontoljuk meg a fentieket....