Az előző fejezet fellebbentette a fátylat a legfontosabb "titkos" igazságokról:

a kéz (közvetve az ököl) elsősorban nem ütésre, hanem eszközhasználatra való (ha az lenne, akkor az evolúció az ököl helyén egy jókora csontképződményt produkált volna, amely kemény kinövéseket egyébként sokszor tapasztalhatunk állatok egyéb testrészein).

Jónéhány harcművészeti iskola annyira távol került a kéz eredeti funkcionalitásától, hogy az öklöt alapértelmezett ütőeszközzé tette, amivel közvetve be is vallották: soha nem ütöttek tisztességes erővel a fejre (koponyára).

A tévedések vígjátékát még lehetne tovább fokozni (túlbonyolított, ezért valójában nem működő technikák, szuperősnek vélt mikroütések, stb.), de analízisnek most ennyi elég...

Ebben a fejezetben arra keressük a választ, hogy mi az a legalapvetőbb védekező állásunk, amellyel hangsúlyozottan passzív módon a lehetséges legtöbb sérülést tudunk okozni az utcai támadónak? Ez persze elméleti megközelítés, hiszen az éberség és felkészültség eme szintjét csak az őrült paranoiások fogják betartani. Annyit kezdetben már biztonsággal kijelenthetünk, hogy alap védekező állásunk mindenképpen fegyveres lesz.

Tételezzük fel, hogy a támadó képzett harcos, azaz kiváló kéz-, és lábtechnikával rendelkezik; nagy valószínűséggel kézzel is, lábbal is támadni fogja főként a fejünket.

Ha puszta kézzel próbálunk védekezni, ennek garantáltan nem lesz elrettentő ereje.

Ha lőfegyvert szegezünk rá, akkor talán elgondolkodik a jövőjén és ekkor vége is szakad a kísérletnek (bár őrültek, önjelölt öngyilkosok és az adrenalintól teljesen megkattant emberek nekimennek a lőfegyvernek is).

Ha hagyományos utcai fegyver birtokában vagyunk, akkor az elrettentés jelentős mértékben függ a fegyvertípustól. A nunchaku és a kés nagyon veszélyes és fenyegető, míg a vipera kevésbé. Ezért a nunchaku és a kés remek távolságtartó, ám mindkét fegyver aktív használatot igényel, passzívan nem sokat érnek (bár késbe beleütni-rúgni nyilvánvalóan éppoly kellemetlen). Szakmai véleményem szerint tehát egy olyan fegyver és álláskombinációt kell kialakítanunk, amely passzív módon képes sérülés okozására. A megoldás szerintem 2 db karambit 1 pár taktikai kesztyűvel és a következő felállás használata:

A magam részéről az állást elneveztem sündisznó-védekezésnek. Hiszen ez az állat sem aktívan, hanem passzívan védi önmagát, még pedig hegyes tüskéivel. Az állás ezt próbálja modellezni. Persze a legjobb volna egész testünket hegyes tüskékkel borítani, ami azonban csakis farsangkor elfogadható és csakis addig, amíg körülöttünk meg nem sérül valaki. Igazából karambitjainkkal nem is szükséges karambit-módra vágni, csak passzív módon beletenni a támadó kéz-, és lábtechnikákba.

Ezzel gyakorlatilag megvalósítjuk az erkölcsileg és jogilag is tökéletes önvédelem fogalmát, amely során csupán annyira sérül a támadó, amennyire őmaga aktívan támadott. Ezt már csak bizonyítanunk kell egy élesített akciókamerával.

Amint említettem, ez egy elméleti konstrukció, mert jónéhány másodperc szükséges a sündisznó-védekezés felépítéséhez, ám adott körülmények között működőképes lehet. Viszont az is bizonyos, hogy szintúgy fenyegető erővel bír, még egy nagyon képzett lábtechnikás harcos esetében is (például taekwondo). Azt is észre kell vennünk, hogy természetesen ez a védekezési mód sem ad teljes védelmet, mert az alsó test védelmére továbbra is fel kell használnunk a lábat, noha bármelyik karambit leereszthető mondjuk a comb védelmére. Ekkor azonban nyitjuk a felső védekezést, azaz támadhatóvá válik a fej.