A nunchaku kikon-bu vezetéséről
Egyes iskolák és szakmai vélekedések úgy határozzák meg a nunchaku alaptartását és folyamatos vezetését, hogy legyen az mindig a fegyver kikon-bu, maximum chukon-bu részénél, nagyjából ilyesformán:
Analizáljuk ki ezen alaptartás hatékonyságát!
Az alaptartás egyetlen előnyeként említhetjük, hogy általa néhány
centiméterrel hosszabbá válik a fegyver, amely küzdelem során jelenthet
előnyt, bár ennek valószínűsége előre nem kiszámítható. Ez alatt azt
értem, hogy a harcban, amely már önmagában véve is tömény káosz, adódhat olyan
pillanatnyi helyzet, amely során számíthat ez a néhány centiméteres
hossznövekedés, ám ennek valószínűsége –éppen a harci káosz kiszámíthatatlansága miatt-, véleményem szerint elhanyagolható.
Még
plasztikusabban: erre az alaptartásra stratégiát és taktikát alapozni nem
biztos, hogy hatékony.
Ezzel kapcsolatos konkrét szakmai tapasztalatom a következő. Páros
küzdelmek során gyakran használtam-használok rövidebb végű nunchakut:
Ennek több oka is van:
-
alapjában véve a tanítványnak így kissé hosszabb lesz fegyvere, azaz növelem az esélyeit,
-
rövidebb végű nunchaku egyszerűen csak kettétört egyik szárában, de csakis ezért nem vagyok hajlandó eldobni (a boltban kapható gyakorló nunchakuk minősége sajnos ilyen, tehát inkább gyorsan elhasználódó fogyóeszköznek tekintsünk rájuk),
-
én is sokat fejlődöm azzal, hogy ha ilyen fegyvert vagyok „kénytelen” használni.
Nos, páros küzdelmek során – bár a tanítvány nunchakuja sokszor 10-12
centiméterrel hosszabb-, nem nehéz kitalálni a végeredményeket. A néhány
centiméteres hossznövekedés abszolút nem számít, helyette a gyors
fegyverkezeléssel párosult ravaszság, azaz cselezési stratégiák, valamint
a pontosság az egyedüli sikertényezők.
Az alaptartás hátrányai azonban sokfélék:
-
a kikon-bu vezetéssel egyetlen kézhát-, vagy ujjforgatásos freestyle-technika sem kivitelezhető, lényegében a legtöbb freestyle-technika elérhetetlenné válik,
-
mivel a nunchakut a dinamikus súlyközéppontjától messzebb fogjuk (ez pontosan a hosszában elfektetett fegyver mértani közepén helyezkedik el), nagyobb erőt kell alkalmaznunk a fegyver tartására, így a nunchaku forgatás közben jobban „veri” a kezünket. Ebben a pillanatban viszont a fegyver kezelése már jobban hasonlít a buzogányéhoz, mint egy hajlékony nunchakuhoz. Ez főként küzdelem során veszélyes, mert ha ehhez nem szoktunk hozzá, nagyon hamar kirepülhet kezünkből. (Gondoljunk bele: a buzogány „klasszikus” harci kezelése sem hajlékony technikai elemeket tartalmaz, hanem néhány lendítési ívet és egyetlen odasújtást, éppen a súlya miatt.)
-
A 2 fenti hátrány további hozadéka, hogy a buzogányos lendület miatt a fegyver kezelése veszít kiművelt finomságából, magyarán: a lendületes suhintások mellett már csakis erőütések kivitelezésére alkalmas. Ez egyúttal lassítja is a fegyver kezelését és rontja a pontosságot.
Ez a momentum tökéletesen ellentétes a Pénzes-féle Nunchakuiskola egyik fontos, több helyen is hirdetett alapkoncepciójával:
-
az erős, de éppen emiatt pontatlan és középgyors erőütések helyett használjunk gyorsított, de pontos pontütéseket. Ennek értelme azonos a lőfegyverek használatával: a lövedék sebessége, éppúgy, mint a gyors nunchakuütésé messze túlnő az emberi reakcióidőn. Ráadásul szakmai véleményem szerint a kellő sebességre felgyorsított nunchaku éppen akkora becsapódási energiát képes leadni, mint a középgyors erőütés. A különbség tehát pusztán az, hogy az előbbire a sebessége miatt képtelenség hatékonyan reagálni.
Pénzes László