A harcművészetekről általában
A harcművészetekről lehet értekezni filozofikusan és egyszerű gondolatokkal. Az előbbit a nagyobbrészt keleti gyökerű harcművészetek már kimerítő terjedelemben megtették, azonban mivel ez a megközelítés sokszor erőteljes vallási irányvonalakat is tartalmaz (gondoljunk csak a csan-, illetve zen-buddhizmus harcművészetekbe beépült tanaira), így sok érdeklődő számára visszatetszést okozhat. Másrészről a nehézkes, filozofikus hangvétel -bár tartalmilag mélységesen igaz lehet-, mégis sokszor érthetetlen az átlagos olvasónak. (Ilyen például a Bruce Lee által több riportban is hangoztatott üresség-tan (The Void), amely a buddhizmus mahayana ágának egyik központi gondolata.)
Én a filozofikus megközelítések közül csupán egyet szeretnék megemlíteni, amely talán a legtöbbet hangoztatott: eszerint a harcművészetek egyfajta önkifejezési formák. Hát persze, amint egy egyszerű ruha is már önmagunkat tükrözi vagy egy festmény vagy egy zenei improvizáció. A harcművészetek filozófiája tehát sokszor csak királyi köntösbe bújtatott közhelypufogtatás.
Zárjuk is le ezt az üres tűzijátékot és próbáljuk meg a túlontúl emelkedett gondolatokat hétköznapi szintre lefordítani.
Sokan látnak a harcművészetekben valamilyen latens, lappangó agressziót (főként azok, akikben egyébként is sok félelem gyűlt össze az élet dolgai iránt, azaz valójában neurotikusak). Igazuk van és nincs is.
A harcművészetek alapja valóban maga a harc, még pedig a túlélésért. Ezt évezredekig senki nem vonta kétségbe, másként tévedésébe hamar belehalhatott. Ám még a közvetlen életveszély ellenére sem vált mindenki harcossá. El kell ismernünk, hogy vannak, akik harcosnak születnek és vannak, akik nem. Ráadásként a harcosok előbb-utóbb gyakorolni fognak, még pedig rendszeresen. Ha pedig így tesznek, gyakorlottak lesznek benne. Ez a harcművészetek úgymond gyakorlati alapja. Természetesen maguknak a harcosoknak is feltűnt, hogy a rengeteg gyakorlással remek gyilkológépekké váltak. Rendben, de mi történt ezután? Egyértelműen végtelen katonai hódítás következett Nagy Sándor-, Dzsingisz kán-, és Napóleon-módra. Nekik tehát nem voltak erkölcsi gátjaik harci tehetségük kibontakoztatására.
Mindemellett azonban már viszonylag korán kialakult a harcosok némelyik csoportjában egy furcsa belső önkorlátozás, amely (valljuk be: kezdetben brutális megnyilvánulásokkal párhuzamosan) mégis néha az etikát helyezte előtérbe a nyers harci tudással szemben. Ennek legmagasabb szintű megnyilvánulása a japán szamuráj-etika...
...vagy kínai oldalon minden kungfu alapja, a szerzetesi harcművészet.
Ezek a harcosok a maguk idejében földrészek urai lehettek volna, ám erről mégis lemondtak. Honnan jött ez az önkorlátozás?
-
a harcosok a gyakorlás során addig ütötték-vágták egymást, amíg kiedzették minden erejüket és/vagy megunták a harcot. Láthatunk ilyet mostanában is; egy K2 bajnok (név szerint Alekszej Ignasov) valamelyik riportjában kissé rezignáltan közölte, hogy most ő nem a harcról szeretne beszélgetni, hanem „a költészetről” (nem tréfa, szemtanúja voltam a kijelentésnek).
-
Ennél nagyobb a valószínűsége annak, hogy az etikai referenciákat a vallás hozta be és tartja ott ma is a harcművészetekben.
A vallás végképp áttranszformálta a „klasszikus” gyilkológépezetet; voltaképpen filozófiailag nézve minden dologról az ellenkezője került bizonyításra. Nézzük a fő filozófiai vonalakat (amelyekkel én egyébként mélységesen egyetértek):
-
a harcművészetek célja nem a harc, hanem a harc elkerülésének vagy levezetésének az útja,
-
az ellenfél tisztelete,
-
önmagunk félelmeinek, gátjainak, fájdalmainak leküzdése, amely belső harcban az ellenfél csak egy külső eszköz,
-
szellemi, fizikai erőnk a jó szolgálatába való állítása (például a gyengék védelme),
-
hűség és tisztelet a mesterek és az iskola felé,
-
a harmónia, a belső lelki egyensúly keresése,
-
stb.
Ma már a legtöbb komolyabb harcművészeti rendszer etikai alapokon áll és erre folyamatosan ügyel (például olyan módon, hogy előbb-utóbb kizárja maga közül a gyilkológépeket); természetesen így fog tenni a Nunchakuiskola is: bár nem tervez foglalkozni a vallási vonatkozásokkal, de kiindulópontja lényegében szintén etikai lesz.
Mit is fog jelenteni ez a gyakorlatban?
-
az agyatlan gyilkológépek szintúgy nem fognak kapni nunchakuképzést.
-
Nem fog tartalmazni támadó, csakis védekező gyakorlatokat. (Ez persze belátom, hogy idealizált kijelentés, hiszen már egyetlen ütés is lehet támadó jellegű.)
-
A gyakorlatok célja a harc elkerülése vagy ha az elkerülhetetlen, akkor minél gyorsabb levezetése és nem az ellenség fizikai megsemmisítése.
Pénzes László