Alapállások
Szakmai pályafutásom során sokféle stílus sokféle alapállásával volt módomban megismerkedni. Mindenhol ugyanaz történt: mindegyik stílus kialakította, majd kodifikálta a maga szabványos alapállásait. A szabványosítási törekvéseket a tradíció megőrzésének igényének szempontjából megértem, ám mégis az a baj velük, hogy egyrészt nem veszik figyelembe a gyakorló egyéni adottságait, másrészről hajlamosak csakis az alapállás jó oldalát kihangsúlyozni. Ráadásképpen a legtöbb, az egyén számára erőltetett alapállás az első harci helyzetben úgyis szétesik és onnantól már csakis a „túlélés” számít. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kelljen foglalkoznunk egy "ideális" alapállással.
Nézzük meg a különféle helyzetű alapállások általános előnyeit és hátrányait!
Egyértelmű, hogy földharcot kivéve a földdel való legaktívabb kapcsolatot a talpak jelentik.
Ez azonban nyilvánvalóan még nem jelent teljes stabilitást, ám az bizonyos, hogy törekednünk kell rá.
Következésképpen kerüljük az indokolatlan lábbujjhegyre vagy sarokra állást!
A harci lépések legtöbbje szintén kivitelezhető földhöz tapadt talpakkal, amely voltaképpen egyfajta folyamatos csoszogást jelent (amely egyébként az alábbi videóban nem hallható).
(A csoszogás attól ad ki hangot, mert nincsenek a talpak felemelve a földről.) Rendkívül hasznos ez, mert lábsöpréskor a támadó lába nagy lendülettel, oldalirányból, bokamagasságban támad, amely könnyen eséshez vezet.
Ha magasságunkhoz képest túl magas az alapállás, ez instabilitást eredményezhet:
Ha magasságunkhoz képest túl mély az alapállás, ennek kivitelezéséhez lábizmaink túl megfeszülnek, amiből sokkal nehezebb és lassabb kitörni, mint egy kevésbé kötött alapállásból.
Persze lehet ebből még méteres ugrás a támadó hasába-nyakába, ám ilyen helyzetben egy tapasztalt harcos nem fog hozzánk közel jönni, aminthogy egy acsarkodó kutyán is azonnal észrevesszük az ugrásra készülés árulkodó jeleit.
A megoldás valahol a kettő közt van: ekkor lábaink félig vannak berogyasztva, amely során lábizmaink még nem feszülnek meg:
A következő tisztázandó kérdés, hogy melyik lábunk álljon előre és milyen mértékben?
A kérdés megválaszolásához egyetlen irányból kell kiindulnunk, még pedig a támadás irányából (piros nyíl), ez alapértelmezésben elölről érkezik.
A 2 általános megközelítés létezik:
1. támadási irányban áll mindkét lábunk.
Ezen alapállás hátránya, hogy hatékonyan támadhatunk lábsöpréssel, illetve könnyen átléphetünk „negatívba”...
...amely fokozott instabilitást eredményez. Nem számítva a negatívban állás problémáját, az alapállás előnye, hogy védi a nemi szerveket, egyúttal védi és eltünteti a hátsó lábat, tágabb értelemben az egész hátsó oldalt.
2. A támadási irány és az alapállás egymáshoz képest szöget zárnak be.
Ezen alapállás hátránya, hogy hatékonyan támadható mindkét belső comb (ezt kyokushinkai karatésok szisztematikusan ki is használják) és a nemi szerv, illetve a hátsó láb is láthatóvá válik, előnye viszont a szélesebb állásból következő stabilitás, valamint a hátsó láb néhány 10 centiméterrel rövidebb reakcióútja (amely néha számít a harc rendkívül gyors mozdulatsorozatai közepette).
Ezen alapállás további hátránya, hogy freestyle-technikák alkalmazása során -ha az egyik láb túlságosan előreáll-, akkor mindig térden fogjuk verni magunkat a nunchakuval.
Én a 2. megközelítést 1 fokkal stabilabb, jobb alapállásnak értékelem, amelyet feltuningoltam még egy, a kempóból származó nemiszerv-védelemmel is: ekkor mindkét lábunk kissé berogyasztva középre áll:
Mindeközben az alapálláshoz rendelt nunchakutartás a következő:
Ebben a pozícióban:
-
jobb kezünk nunchaku-csapásra készen áll, de valójában a bal is, mert csapást mindkét kezünkkel indíthatunk,
-
bal karunk vízszintesen elfektetve természetes védelmet nyújt a hasnak és kissé a test bal oldali bordáinak,
-
bal vállunk fel van húzva, amely által az állkapocs balról védve van,
-
a nunchaku által teljesen védetté válnak a test jobb oldali bordái és a fej jobb oldala is,
-
a jobb láb kívülről és belülről támadható, de a berogyasztott térd bizonyos határig védelmet jelent az oldalsó térdrúgás ellen.
A fej legérzékenyebb részei:
-
a szemek,
-
a nyak,
-
az állkapocs.
Egy pusztakezes támadó nagy valószínűséggel elsődlegesen nem a szemeket vagy a nyakat fogja megtámadni, hanem jobbkezes ütéssel, vagy jobb lábas rúgással a test bal oldali részét (a kocsmaverekedőknek nagyobbrészt a bal szemük van belilulva, mert az ütés jobb kézből érkezett.)
Az arc sok ütést kibír, ám az állkapocs már nem és ha oldalról kapjuk az állkapocs-ütést, akkor azonnal el is ájulhatunk (K.O.). Következésképpen a fej bal oldalát is védenünk kell úgy, hogy felhúzzuk a bal vállunkat, azaz állkapcsunkat mintegy a vállunkba rejtjük; ezt láthatjuk a fenti fotón.
Ez egyébként tipikus bokszoló-mozdulat.
Ha harc közben ilyen mozdulatot veszünk észre a támadónál, akkor nagy valószínűséggel bokszolóval van dolgunk. Ilyen esetben támadjunk alul, mert a bokszolók nem tudnak rúgni és ezért lábuk nincs felkeményítve a rúgások és a nunchaku-ütések elviseléséhez. Másik ok pedig, hogy a láb mindig hosszabb a karnál, következésképpen a rúgások mindig távolabbról indíthatók az ütéseknél.
Pénzes László