Az átforgatások
Kézhát-átforgatások
A kézhát-átforgatás során csak az egyik kezünk dolgozik, alapértelmezésben direkt fogásból inverz fogásba vezetjük a nunchakut vagy fordítva, még pedig a kézhát irányába. Ez tehát alapvetően félkörös technikákat jelent és az első olyan mozdulatsorozat, amely során a nunchaku alapfogása is megváltozik, hiszen ebből a szempontból az összes eddigi technika statikus maradt. Fontos még egyszer kihangsúlyozni, hogy az átforgatás (legalábbis ebben a technikai csomagban) mindig a kézháton történik, hiszen majd később kigyakorolhatunk olyan átforgatásokat is, amelyeket az ellenkező irányban, a hüvelykujj felé kivitelezünk (visszforgatások).
Direkt-inverz átforgatás
Inverz-direkt átforgatás
A fenti 2 mozdulatot tudjuk közvetlenül egymás után is gyakorolni, később mindkét kézre.
Direkt-inverz- és inverz-direkt átforgatás
A következő gyakorlatban becsatlakoztathatjuk a másik kezet is egy elvezető direkt fogás erejéig. Természesetesen -ha a nunchaku lendülete nem veszik el-, a dinamika tovább vezethető.
Direkt-inverz-direkt (belső) átforgatás
Vegyük észre a videón, hogy a direkt elvezetés belülről történt meg. Kézenfekvő kigyakorolni a másik lehetőséget, a külső elvezetést is, később pedig mindkét kézre.
Direkt-inverz-direkt (külső) átforgatás
A következő videóban nem félkörös, hanem már egykörös átforgatást figyelhetünk meg, amely éppen ezért jóval nehezebb az eddigieknél. A technika inverz hónalj harci pozícióból indul.
Egykörös inverz átforgatás
Természetesen az átforgatás többszörözhető is; az alábbi videóban DI-átforgatással indítok, amelyet ellenkező kézben ID-átforgatással vezetek tovább.
Kétszeres átforgatás