Az átforgatások
Kettős átforgatások
A kettős átforgatás azt jelenti: olyan módon fordítjuk át a nunchakut, hogy állása mindkét kezünkben egyidőben változik meg. Alapjában véve tehát ilyen jellegű átforgatás során mindkét kéz aktívan dolgozik, bár ezen szabályra néhány esetben lesz kivétel.
Bevezetésképpen nézzük meg 1. videónkat, amely egyértelműen meg fogja mutatni a mozdulatsorozat fő jellegzetességeit:
A mozdulatot elemezve észrevehetjük az II-indulást (inverz-inverz), amely szintén II-átforgatásban, de karjaink kereszteződésével végződik. Természetesen működik ez függőlegesen is, ám ekkor a kiindulási pozíció DD (direkt-direkt), amely II-átforgatásban fog végződni:
Lehetőségünk van arra, hogy ne csak fél kör, hanem több kör terjedelemben is alkalmazzuk a kettős átforgatást. Ez azonban már csak viszonylagos kettős átforgatás lesz, hiszen az egyik kéz jóval hosszabb ideig időzik a nunchakuval. Az alábbi videóban már ujjal kivitelezzük az átforgatást:
A fenti, ujjas technika kivételével az előző 2 videóban fél körös megoldásokat láthatunk. Nézzük meg a vízszintes és függőleges 1 teljes körös változatokat is:
Ezek után nincs más dolgunk, mint az 1 teljes vagy több körös változatokat "végteleníteni", azaz folyamatos technikává összekötni. Ennek során váltogathatjuk a vízszintes és függőleges pozíciókat: