Köszönetnyilvánítás

Szerzői záradék

Előszó

 

Köszönetnyilvánítás

 

Ez a honlap nem jöhetett volna létre, ha nincs Kovács László (Szőke mester), akinek iskolájában a kung-fu, tágabb értelemben a harc alapjait megismerhettem. Az Általa tanítottak csak évekkel később értek be, de akkor már olyan elemi erővel, amely végül az élethez való hozzáállásomat is megváltoztatta.

 

Szerzői záradék

 

A www.nunchaku-nunchakuiskola.hu letöltése ingyenes, de a szerző kizárólag személyes, tehát a nyilvánosságot minden formában kizáró használatra engedélyezi. Az összes olyan cselekedet, amely a szerzői jogokkal van összefüggésben, úgymint másolás, sokszorosítás, oktatás, stb., kizárólag a szerző tudtával és írásos beleegyezésével történhet. Ez vonatkozik az Nunchakuiskolában felhasznált bármely képre, ábrára, szövegre.

A szerző a www.nunchaku-nunchakuiskola.hu más formátumba (tehát nem HTML-formátumba) való konvertálását nem engedélyezi.

A Nunchakuiskolában fellelhető egyéb, nem saját anyagok felhasználhatósága (képek, vett idézetek, stb.) -a szerző legjobb tudása szerint-, ingyenes. Ha ez mégis sértené bármely személy vagy közület szerzői jogait, kéretik azt azonnal az info@nunchaku-nunchakuiskola.hu címre jelezni.

A www.nunchaku-nunchakuiskola.hu -annak összes módosításával együtt-, szerzői jogi szempontból levédett

alkotás.

 

Előszó

 

1. mottó:

 

Sic vis pacem, para bellum.

 

2. mottó:

 

A leghatékonyabb önvédelmi eszköz: a nunchaku.

 

A híres római mondás fordítása: "Ha békét akarsz, készülj a háborúra."

 

Természetesen a mondás -amint ezt híres mondások esetében megszokhattuk-, többféleképpen értelmezhető, ezt sokan meg is teszik. Számomra a jelentéstartalom főként harcművészeti szempontból fontos. Én azt a bölcsességet vélem felfedezni benne, miszerint alapjában véve folyamatosan felkészültnek kell lennünk a harchoz ahhoz, hogy elkerüljük a konfliktusokat, mert ez a hozzáállás tiszteletet és bizonyos fokú félelmet is ébreszt az ellenfélben. Kissé továbblépve a mondás tartalmi keretein, lényegében nem kívánhat senki sem jobban békét, mint aki a harcra készül.

 

No, erről aztán vég nélkül el lehetne vitázni (akár meg is tehetjük a Nunchakuiskola fórumában), az azonban bizonyos, hogy szerintem ez a hozzáállás a harcművészetek végső lényege.

 

A 2. mottó nem jelent többet, mint amit állít: a nunchaku az egyik leghatékonyabb hagyományos önvédelmi eszköz. Persze adott keretek között lőfegyver ellen nem sokat ér, de hatékonyságban messze megelőzi a tomfát, a viperát, a rövid botot és a kést. A tapasztalatok sajnos azt mutatják, hogy a leggyakoribb utcai támadó eszközzel, a késsel való célzott támadást például nem úszhatjuk meg kizárólag puszta kezes technikákat alkalmazva sérülés nélkül. Eme tényre hivatkozva természetesen nem biztatom fel a Tisztelt Olvasót a nunchaku önvédelmi viselésére, mert szeretett hazánk állampolgárbarát jogszabályai ezt sajnos nem teszik lehetővé; ezt a korlátozást itt és most jegyezzük is meg, hogy később ne legyen bajunk belőle. (Helyette csakis a bűnözőknek lehet fegyverük, nekik viszont bármilyen.)

Ezen honlap elsődleges célkitűzése egy teljes, logikus és rendszerezett alapokon álló nunchaku-módszertan kidolgozása, amiből alapértelmezésben száműzünk minden felesleges mozdulatot, rossz értelmezést és egyéb technikai hókuszpókuszt, hogy egy letisztult és hatékony alaptudás birtokába kerüljünk. Ennek legfőbb eleme a nunchakuval történő folyamatos harci gyakorlás lesz, mert egyedül a harc edzi meg a harcos elméjét és testét, nem pedig a formagyakorlatozás és egyéb más időrabló tevékenység.

Másodlagosan minél alaposabban meg kell ismernünk a nunchakuban rejlő további lehetőségeket; itt már foglalkozhatunk akrobatikus elemekkel is (ez a freestyle, másnéven artisztikus nunchaku), sőt a cél ebben az esetben a minél akrobatikusabb elem minél gyorsabb és látványos kivitelezése.